Szüntelenül nyomot hagyva
Nike Archívum
A Nike ikonikus logójának 50 éves fennállását ünnepelve visszatekintünk a márka megalakulására – és megtudjuk, hogy kezdetben nem úgy tekintettek rá, ahogyan most.
A legtöbb embernek a Nike hallatán azonnal a klasszikus Swoosh jut eszébe. A világ egyik legismertebb logójaként rengeteg jelentést hordoz: a teljesítmény és az elvek, az innováció és a fesztelenség, a kreativitás és a változás szimbóluma.
Volt már illusztrált és 3D-s is. Egyesek frizurájukba borotválták vagy testükre tetoválták. A néhai, nagyszerű Virgil Abloh művészileg átalakította számtalan zseniális módon – még a hagyományos márkairányelveket is megszegte, hogy az Off-White Zoom Tempo Solar Redhez egy eltorzított, festett változatot adjon. A divat, a zene, a sport és a kultúra számos más vezető egyénisége alakította a márkával való együttműködés során.
Így joggal feltételezhetnénk, hogy eredetileg hetekig, talán hónapokig tartott egy ilyen ikon megálmodása, amikor is neves tervezőkből álló csapatok dolgoztak a koncepciókon, és változtattak rajta ismételt megvitatások útján.
A valóság azonban egészen más volt.
A márka társalapítója, Phil Knight rövid utasításai alapján a feladat a Portlandi Állami Egyetem grafikus hallgatójának, Carolyn Davidsonnak a kezébe került. Mivel a gyártási határidők betartása miatt szoros volt az átfutási idő, a visszajelzések gyorsak, közvetlenek és nem túl lelkesek voltak.
Megérkezett a kis, szerény oregoni konferenciaterembe, ahol a történelem íródott, és különböző változatokat mutatott be, köztük egy olyan verziót, amely egyszerűen csak egy kört vagy egy lyukat ábrázolt (nézőponttól függően). Miután négy másik lehetséges opciót is elutasítottak, a Swoosh mellett inkább vonakodva állapodtak meg, minthogy boldogan ünnepelték volna. Knight kezdeti tétova reakciója mára hírhedté vált.
„Hát, nem tetszik, de majd megszokom.”
Phil Knight
Így a márkajelzést – amelyet akkoriban „csíknak” neveztek el, és Carolyn a mai napig így hívja – a mexikói Guadalajarába vitték, hogy megkezdjék a gyártást. A határidő olyannyira szoros volt, hogy a csapat a megbeszélés után mindenféle finomítás nélkül küldte át a mintát, mert a kézzel rajzolt változat elég jónak bizonyult ahhoz, hogy a cipőket elkezdjék gyártani.
A többi, ahogy mondani szokták, és ahogy most már mindannyian láthattuk, már történelem. A Swoosh kulturális ikonná vált; Davidson hetekig zsebkendőre rajzolt terveiből valami nagyobb dolog született, mint amit bárki el tudott volna képzelni.
A fenti filmből még több mindenre fény derül a mindenki által ismert szimbólummal kapcsolatban. Hogy mi lesz a következő lépés a legendás logó történetében, az már csak rajtad múlik. Kísérd figyelemmel a Nike Instagram-oldalát, hogy megtudd, hol ünnepli néhány ismerős arc a logó 50. évfordulóját!
A filmben szereplő hírességek: A’ja Wilson, Ada Hegerberg, Bebe Vio, Chen Ye, Chloe Kim, Dina Asher-Smith, Dirk Nowitzki, Dylan Alcott, Faith Kipyegon, Feng Chen Wang, G Dragon, Giannis Antetokounmpo, Mia Hamm, Oksana Masters, Quinn, Ricardo Pepi, Ronaldinho, Sabrina Ionescu, Sophie Hahn, Virgil Abloh, Wang Shuang, Yoon Ahn és Yuto Horigome.