Sosem hagyjuk abba a szabályok átírását
Nike Archívum
Fedezd fel a Waffle Racer örökségét, az áttörést a reggeli ihletésével, amely örökre megváltoztatta a futás és az innováció jövőjét – és azt, hogy a mai napig miként inspirálja az alkotókat az élet minden területén. Egy konyhai kísérletből az innováció forradalmáig.
A teljesítmény forradalma a legvalószínűtlenebb helyekről is érkezhet. Azonban még a leginnovatívabb látnokok is nehezen hitték volna el, hogy a futás örökre megváltozik, amikor Barbara Bowerman – Bill, a legendás amerikai atlétikaedző és a Nike társalapítójának a felesége - 1971-ben egy lusta oregoni reggelen egy tányér gofrit sütött.
De nem az éhség volt az egyetlen dolog, amit a konyhai eszköz kiváltott.
Bill arra kereste a megoldást, hogyan lehetne könnyebb, gyorsabb és jobban tapadó cipőt készíteni a Hayward Field új mesterséges pályaburkolatára, tüskék nélkül. Az ihlet pedig a reggeli tányéron érkezett.
„Tudod, ha fejjel lefelé fordítanánk – és a gofrirész érintkezne a pályával, azt hiszem, ez működne.”
Bill Bowerman, a Nike alapítója és első formabontó ötletgazdája.
Az ötlet egy dolog, a cselekvés pedig egy másik. A futás világa szerencsés, mert Bill Bowerman nem az elmélet, hanem a gyakorlat híve volt. A szokványostól eltérő kreativitás, leleményesség és vállalkozói szellem azóta is a Nike munkamódszereinek a motorja, amelyek a fenntarthatóságtól a dizájnig több száz innovációt eredményeztek. Perceken belül egy flakon folyékony uretánt öntött a gofrisütőbe, egy olyan gondolat mentén, amely végül a Nike első futócipőjének talpaként valósult meg.
A kísérlet nem volt kockázatmentes: a családi gofrisütő, a nagyra becsült nászajándék, bizonyára már nem lehetett újra a régi. De 50 évvel később a problémamegoldáshoz és paradigmaváltáshoz való hozzáállásának a pillangóhatása továbbra is a gondolkodók és kísérletezők új hullámát inspirálja.
A Nike innovációs konyhája Bill eredeti laboratóriumának tiszteletére kapta a nevét, és úgy van kialakítva, hogy a tervezők, mérnökök és fejlesztők láthatják egymás asztalát, és véletlenszerű ötleteket vagy gondolatokat dobhatnak be egymás munkájába, ahogy Bowerman esetében is jött az ihlet. A stúdió sportolói innovációkért felelős igazgatója, Tobie Hatfield arról beszél, hogy az innováció és a sportolók meghallgatása terén az első lecke az volt, amikor Bowerman megröntgenezte a lábát, amikor rúdugró és gátfutó diák volt a South Eugene középiskolában. Néhány héttel később Hatfieldnek egyedi futópályacipőt adtak, amelyen a lyukakat a csontozatához stratégiailag illeszkedve helyezték el.
Nike Moonshoe. Minden ezzel a modellel kezdődött.
Bowerman bolondos, barkácsoló szemlélete a kutatás és fejlesztés terén olyan újításokban él tovább, mint az emelt sarok, a nejlon felsőrész és az összefüggő középtalp. Hatása a mai napig megkérdőjelezhetetlen. Bár az eredeti és a mai Waffle Racer nagyon különbözik egymástól – a modern utcai edzőcipő az újrahasznosított anyagok és a hab középtalp keveréke –, mindkettőhöz ugyanaz az iterációs folyamat, a hagyományostól eltérő problémamegoldás és a sportoló szolgálatára való összpontosítás vezetett.
A fenti videóban többet megtudhatsz arról, hogy a Nike alkotói miként tartják életben a kísérletezés szellemét, és hogyan látnak végtelen lehetőségeket a legvéletlenebb inspirációkban.