Sosem hagyjuk abba a korlátok ledöntését
Nike Archívum
Joan Benoit Samuelson hihetetlen maratoni győzelme 1984-ben megcáfolta a világ feltételezéseit arról, hogy mire képesek a női sportolók. Merülj el a pillanatban, és tudd meg, hogyan járultak hozzá ennek megvalósulásához sokan!
Sokáig úgy gondolták, hogy a leghosszabb táv, amelyet egy nő biztonságosan lefuthat, 1500 méter. Ez a megalapozatlan feltételezés hihetetlen módon még 40 évvel ezelőtt is valóság volt – egészen addig, amíg Joan Benoit és sokan mások örökre meg nem változtatták a sportágat.
Hihetetlen, de bár a nők már évek óta futottak akkoriban maratont, az 1980-as évek elejéig a bajnokságon három és háromnegyed körnél tovább nem futhattak. A nőgyűlölet korlátozta a lehetőségeiket, mivel úgy tartották, hogy a nők túl gyengék még a hosszabb futóversenyekhez is, nemhogy a 42 km-es országúti távhoz.
A Nike támogatásával azonban egy kétszeres maratoni világcsúcstartó nő bizottságot alapított, hogy kampányoljon azért, hogy a nők is esélyt kapjanak a hosszútávfutási aranyéremre. Ennek vezetésében csatlakozott hozzá jó barátja és edzőpartnere, Joan Benoit, aki – pályafutásuk egyes szakaszaiból adódóan – később történelmet írt egy futóversenyen.
A Nike finanszírozása, reklámja, a legjobb futók összekapcsolása, valamint a levelezéseik megfogalmazása és fordítása révén Benoit és a bizottság munkája kifizetődött, mivel 1984-ben Los Angelesben 3000 métert és maratont is futhattak a női versenyzők. Sokan azonban még mindig ragaszkodtak elavult hiedelmeikhez, amikor az 50 versenyző augusztus 5-én a rajtvonalhoz lépett.
Egyedi cipő, amely kizárólag Joan Benoit számára készült, és amelyet Joan Benoit viselt az 1984-es bajnokságon.
Két órával, 24 perccel és 52 másodperccel később Joan Benoit gondoskodott arról, hogy soha többé senki ne kérdőjelezze meg, hogy a nők képesek-e bármilyen hosszúságú versenyen indulni.
Teljesítménye nem csak a nők, de minden futó körében is kiemelkedő volt; jobb időt futott, mint a korábbi 20 férfi győztes közül 13. Benoit a perzselő dél-kaliforniai hőségben már a verseny ötödik kilométerétől kezdve nekilendült, és a három hónappal korábbi artroszkópos térdműtéte ellenére mintegy másfél perccel gyorsabban ért célba, mint a mezőny.
Versenyének hatása messze túlmutatott azon a nyáron. A női maratonidő korábbi ugrásszerű fejlődésével együtt világszerte megnyitotta a női sportolók előtt a lehetőségeket – ezzel válaszolt mindazoknak, akik kételkedtek bennük. Bár azóta sok nő bátran áttörte a korlátokat, Joan merész futása nélkül egészen más lenne az út.
A nőket még mindig nevetséges feltételezések alapján zárják ki egyes legmagasabb szintű versenyszámokból, vagy igazságtalan előítéletekkel és kettős mércével szembesülnek a jogosultsággal kapcsolatos döntések során. Bár Joan '84-es győzelme a női futók számára világszerte a lehetőségek új hullámát indította el, a harc még messze nem ért véget.