A ClearBear fivérek azt szeretnék, ha szeretettel fordulnánk a természet felé

Az ikerpár, ClearBear és Haatepah szerint semmi sem tartja össze jobban az embereket, mint a környezethez és a természethez fűződő kapcsolatuk.

„Mi, emberek ugyanazokból a folyadékokból, fémekből és ásványi anyagokból tevődünk össze, mint minden más itt a Földön és az egész világegyetemben” – mondja a 22 éves ClearBear. – „Mindez benne van a vérünkben, a természetünk része, és erről nem szabad megfeledkeznünk.”

ClearBear párjával, Cualiával közösen alapította az Őslakos Szövetség Mozgalmat; az egyre növekvő egyesület segít a tagoknak ismét kapcsolatba lépni őslakos gyökereikkel. Ezt az utat már a két fivér maga is bejárta; miután kisfiúként örökbe fogadták őket, később felfedezték saját őslakos gyökereiket, valamint a kumeyaay, a pai pai és a chichimeca-guamare törzsekhez fűződő kapcsolatukat. Ma már mindketten úgy tekintenek őslakos identitásukra, mint egy lehetőségre, hogy segítsenek változást hozni, és felhívni a figyelmet a saját népüket és a környezetet érintő problémákra, annál is inkább, mert meglátásuk szerint a két ügy szorosan összefonódik, és kihatással vannak egymásra.

„Őslakos hagyományaink kéz a kézben járnak a földdel, mivel mi magunk egyek vagyunk a földdel” – mondja Haatepah. – „Mi mindannyian a földből valók vagyunk.”

Az ikrek, akik Kaliforniában élnek, és aktivista munkásságuk mellett közös zenei projekteken is dolgoznak, arról meséltek nekünk, hogy a távolság ellenére hogyan igyekeznek közel maradni egymáshoz, és hogy mi mindannyian hogyan tudjuk a jelenlegi helyzetben elmélyíteni saját kapcsolatunkat a természettel.

Úgy tűnik, hogy a köztetek lévő kötelék több mint egyszerű fivéri vagy ikertestvéri kapcsolat, és valójában a gyökereitek és az identitásotok közös felfedezéséből fakad, valamint az azt megelőző küzdelmekből. Milyen volt ez a folyamat kettőtöknek?

ClearBear: Még nagyon fiatalok voltunk [amikor örökbe fogadtak bennünket], kisbabaként nem volt lehetőségünk bármit is megtudni a kultúránkról. Először megijedtem attól, hogy ki vagyok; nem a családom története miatt, hanem egyszerűen csak azért, mert nem tudtam, hogy mit jelent. Nem voltam tisztában az identitásommal.

[Az örökbefogadó szüleink azt mondták], „az igazság az, hogy őslakosok vagytok”. Ez nem túl konkrét, mert Amerika-szerte rengeteg különböző kultúra, nyelv és törzs létezik. Azzal, hogy őslakosok vagyunk, még nem árultak el sokat.

Ez alapján az információmorzsa alapján azonban utána tudtunk nézni a történelmünknek. Mindkettőnket mindig is nagyon érdekelt az őslakosok történelme és a vándorlások, és végül elég sok részletet sikerült összeraknunk.

Haatepah: 8–9 éves korunkra megtudtuk, hogy amerikai őslakosok, vagyis első nemzedékbeliek vagyunk, de azt nem tudtuk, hogy melyik törzsből származunk.

A középiskolában alapítottunk egy amerikai őslakos klubot. Összegyűjtöttük az összes amerikai őslakos diákot, és elkezdtünk eseményeket szervezni, ahol a kultúránkról tanulhattunk. Mivel nem ismertük a törzsünket, igyekeztünk minél többet megtudni az összes észak-, közép- és dél-amerikai törzsről. Alaszkától egészen Chile és Argentína csücskéig átkutattuk a kontinenst, és már-már megszállottakká váltunk.

ClearBear: Pontosan.

Haatepah: Igyekeztünk minél több törzset megismerni, majd amikor megtaláltuk a vérszerinti családunkat, kikérdeztük őket, és így sikerült végül kideríteni, hogy melyik törzsből származunk.

Milyen volt az a pillanat, amikor végre feltártátok az identitásotokat mint őslakos férfiak, és kimondhattátok, hogy „innen származunk, ez a mi népünk”?

ClearBear: Őszintén szólva olyan érzés volt... mint amikor egy fantasztikus számot hallgatsz, és annyira csodálatos érzés, hogy beleborzongsz. Ahhoz hasonlítanám. „A mindenit! Ez hihetetlen! Micsoda lenyűgöző néptől származom!”

Mindketten aktívan dolgoztok azon, hogy felhívjátok a figyelmet nemcsak az őslakos népek jogaira, hanem a klímaváltozásra és egyéb környezeti problémákra is. A gyökereitek felfedezése hogyan vezetett ahhoz, hogy ezen a két ügyön dolgozzatok kéz a kézben?

Haatepah: Ha nyersen akarok fogalmazni, azt is mondhatom, hogy mi vagyunk az eredeti környezetvédők. Mindig is együtt tudtunk működni a földdel, egyensúlyban, ahelyett, hogy ellene dolgoznánk. Vagyis az őslakos származásunk felvállalása 100 százalékban kéz a kézben jár a környezetvédelmi aspektussal.

ClearBear: A nyugati nézőpont inkább a föld megszelídítésére koncentrál, és uralni akarja azt, ahelyett, hogy partnernek tekintené. Amikor a földről és az erőforrásokról van szó, az ember egója mindenek felett áll. Minden más alárendelhető a vágyainknak és a szükségleteinknek.

Az őseink hitvallása és életmódja a mai napig az úgynevezett „félművelés” elvét követi: együtt dolgozni a földdel kéz a kézben. Úgy műveltük meg a földet, hogy virágozzon, és tápláltuk, hogy tápláljon bennünket.

Az az őrület, hogy bár rengeteg különböző kultúra, nyelv és hitrendszer van, minden őslakos kultúra közös eleme az az alaptudás, hogy egyek vagyunk a természettel, és ahogy mi bánunk vele, úgy bánik majd velünk ő is.

Sokan arra használják ezt az időszakot, hogy több időt töltsenek a szabadban, és jobban értékeljék a természetet, ami az őslakos kultúrátok szerves része. Mondanátok még pár szót arról, hogyan látjátok ezt a fajta kapcsolódást?

ClearBear: Sokunknak az agyára megy, hogy folyton odabent kell lenni, és menekülési útvonalat keresünk. Lelassítunk. Ha kimegyünk a szabadba, jobban tudunk kapcsolódni a természethez, a Földhöz, az őseinkhez, és elgondolkodhatunk azon, hogy ki volt itt előttünk, vagy hogy milyen szép ez a táj. El se hiszem, hogy korábban sosem csodálkoztam rá.

Az aktivista munka rengeteg szorongással és stresszel jár, a legjobb természetes stresszoldó pedig, legalábbis nekem, kétségkívül maga a természet. Tudom, hogy ez közhelyesen hangozhat, de tényleg így gondolom. Kimegyünk a természetbe, sétálunk egyet, és máris sokkal jobban érezzük magunkat.

Hogy érzitek, mostanában jobban tudtok kapcsolódni egymáshoz és a földhöz?

ClearBear: Nemrég vásároltam egy lakókocsit, úgyhogy mostanában azzal járok felfedezni, de természetesen biztonságos távolságot tartok másoktól, és óvatos vagyok. Csak elmegyek vele egy-egy helyre, és élvezem a természetet. A társadalmunk 160 km/h-val száguld. A karantén egyik előnye talán az, hogy időt szánunk dolgokra, és veszünk egy mély lélegzetet, mert normális esetben nem mindig van esélyünk arra, hogy csak lélegezzünk, és befogadjuk a pillanatot.

Úgy tudom, zenéltek is együtt. Milyen élmény testvérként megosztani egymással ezt a szenvedélyt, és társnak lenni benne?

Haatepah: Ha olyasvalakivel vagyunk, akivel nem olyan mély a kapcsolatunk, mindig ott van az a hátsó gondolat, hogy csak nehogy kínos helyzetbe hozzam magam. A saját testvérünkkel azonban nincs ilyen, mert rengetegszer láttuk már egymást olyan helyzetben, amikor a másik valamit elrontott, vagy csak idétlenül vagy ostobán viselkedett.

ClearBear: Nincs nyomás.

Haatepah: Pontosan. Szerintem rajtunk kívül sok alkotóra igaz, hogy akkor dolgozunk a legjobban, ha nem vagyunk túl nagy stressznek kitéve.

ClearBear: Amikor írunk egy dalt, amelynek van egy bizonyos hangulata vagy érzelmi töltete, a testvérem pontosan tudja, hogy milyen érzelmet akarok átadni másoknak, amikor eléneklem. Vagy amikor ő énekel, tudom, hogy mit kell tennem: „Ó, tudom ám, hogy mire gondolsz. Tudom, mit érzel”.

Haatepah: Igen, nagyon könnyen kiegészítjük egymást. Jobban, mint sokan.

Az egységben az erő gondolatát hogyan terjesztitek ki a munkátokra, legyen szó az őslakosok jogaira vagy a környezetvédelemre való figyelemfelhívásról?

ClearBear: Sokan úgy kezdenek bele az aktivizmusba, hogy akár a tudtukon kívül ott van az a kis tudatalatti késztetés, hogy „szuperaktivista akarok lenni, én leszek a következő nagy hős”. Így azonban semmit sem lehet elérni. Nekünk magunknak alázatosnak kell lennünk, és együtt kell működnünk másokkal, mert csak így lehet változást elérni. Egyedül nem tudjuk megváltoztatni a társadalmat. Együtt kell dolgoznunk másokkal, és hallgatnunk kell a felmenőinkre. Hallgatnunk kell azokra, akik már régóta foglalkoznak ezzel, máskülönben csak az időnket vesztegetjük.

Haatepah: [A törzsünk] tetoválásokkal emlékeztette magát arra, hogy „a közösség az egyén felett áll”. A nők általában az „1-1-1” tetoválást használták: három függőleges vonal az állon, amelynek az a jelentése, hogy értékelem a közösséget, az embereket, azokat, akik támogatnak engem, azokat, akik utat mutattak nekem az életem során, és akár az életemet adnám értük, és bármiben támogatnám őket. Ki kell érdemelni a jogot, hogy valaki ezt a tetoválást viselhesse. A közösség ez egyén felett.

ClearBear: Az énközpontúságot sok különböző őslakos kultúrában az elme betegségének gondolták, és úgy vélték, hogy ez a jellemvonás kapzsisághoz vezet, ami az egón keresztül tönkreteheti a közösséget.

Végezetül van valami, amit ebben az önreflektív, lelassult időszakban megtanultatok, és amit hosszú távon szeretnétek bevezetni a szokásaitokba vagy az életetekbe?

Haatepah: Talán azt, hogy legyünk türelmesek önmagunkkal. Külön-külön csak egyetlen személy, egyetlen emberi lény vagyunk. Időt kell adnunk magunknak, hogy lélegezzünk, önreflektívek legyünk, és – hadd tegyem hozzá – hogy tiszteljük a Földet. Tartsuk tiszteletben a Földet és az anyatermészetet, mert már évezredek óta ő tart életben mindannyiunkat, mindegy, honnan jövünk.

ClearBear: Zárszóként csak annyit szeretnék mondani, hogy nem a te felelősséged, hogy felvedd a száguldó világ tempóját. Szakíts időt a pihenésre – a pihenés fontos –, foglalkozz az egészségeddel, tiszteld magad, mert akkor nyerheted el mások tiszteletét.