Tartsd kézben a fejlődésed
Coaching
Tegyük fel, hogy most nem ott tartasz, ahol szeretnél. Egy lépcsőzetes, stratégiai tervvel élvezetessé teheted a folyamatot, ahelyett, hogy alig várnád már a végét.
- A hosszú távú haladás kulcsa a megfelelő folyamat és annak rendszeres ellenőrzése.
- Ez pedig öt egyszerű alapelvre lebontva biztosan neked is sikerül.
- Ha szükséged van segítségre a kezdéshez, az NTC alkalmazás holisztikus edzésprogramjai majdnem teljesen megtervezik helyetted ezt a folyamatot.
A következőket érdemes tudnod...
Beszéljünk őszintén: nem a kemény munka az egyetlen, ami közted és a célod között áll.
Stratégiai gondolkodásmódra is szükséged van – állítja dr. Patricia Chen, a Szingapúri Nemzeti Egyetem pszichológiai tanszékének adjunktusa. Dr. Chen nemrégiben három olyan tanulmányban is közreműködött társszerzőként, amely ezt a témát kutatta. A stratégiai gondolkodásmód lényegében azt jelenti, hogy a haladás stagnálásakor vagy visszaesésekor hátralépünk, és feltesszük magunknak a nagy kérdést: van-e jobb út előre?
A sikeres emberek gyakran felteszik maguknak ezt a kérdést a haladásukat elősegítő folyamatokat illetően; folyamat alatt bármi olyan cselekvést értünk, amelyet szándékosan végeznek nap mint nap, hogy jobbá váljanak valamiben, vagy közelebb kerüljenek a céljaikhoz, mondja dr. Stephanie Cacioppo idegtudós és a Chicagói Egyetem Pritzker Orvostudományi Iskolája Agydinamikai Laboratóriumának igazgatója és a Nike Performance Council tagja.
A folyamatok átfogó, holisztikus megközelítést igényelnek. Nemcsak a testedzésről szólnak, hanem arról is, hogyan készülődsz alváshoz előző este, mit eszel edzés előtt, adsz-e magadnak elég időt bemelegíteni, milyen alaposan jegyzed fel a részleteket, és regenerálódsz-e utána, hogy mindennap egy kicsit jobban teljesíthess. Az is hozzátartozik, hogy rendszeresen feltegyük magunknak a kérdést, hogy van-e valami, amit hozzátehetnénk, megváltoztathatnánk vagy eltávolíthatnánk annak érdekében, hogy még jobbak legyünk.
A folyamatok kialakítása segít megtalálni a belső motivációt, valamint a szükséges magabiztosságot a folyamatos tanuláshoz és fejlődéshez – mondja dr. Cacioppo. Ráadásul a munkát is fenntarthatóbbá és élvezetesebbé teheti azáltal, hogy teljesen, valós időben koncentrálsz a célodra és a haladásodra. Elmondjuk, hogyan csináld.
Az első lépés: alakítsd ki a folyamatod a CRAFT alapján
A folyamatod kialakításához és ahhoz, hogy utána magabiztosan nekiállj, használd dr. Cacioppo CRAFT betűszavát.
- C (consistency) = következetesség. Dr. Cacioppo definíciója szerint egy következetes személy mai teljesítménye megfelel a tegnapi követelményeknek, és néha még túl is teljesíti azokat.
- R (repetition) = ismétlés, vagyis a rutinok és az egyes teendők ismétlése (gondolj az erősítő gyakorlatokra vagy a fontossági sorrendben megírt teendőlistára) mindaddig, amíg automatikussá nem válnak.
- A (action planning) = akcióterv, vagyis megtervezni a célod eléréséhez szükséges konkrét cselekvések sorozatát, például beírni a jövő heti futásokat a naptárba. Dr. Cacioppo szerint ez a lépés különösen motiváló és erőt adó lehet, mert emlékeztet rá, hogy te irányítod, mire fordítasz energiát.
- F (focus) = koncentráció, amelyet dr. Cacioppo egyszerűen úgy definiál, hogy „100 százalékig jelen lenni a pillanatban”, akár egy virtuális spinning órán sprintelsz, akár éppen utána nyújtasz.
- T (tolerance) = tolerancia magad és mások (például a stresszes lakótársad) felé, valamint a sikereiddel és a kudarcaiddal kapcsolatban. Egy cél hajszolása nem könnyű, és „kulcsszerepet játszik a folyamatban, hogy a sportoló mennyire jól tolerálja a fizikai és érzelmi fájdalmat” – mondja dr. Cacioppo.
Második lépés: alkalmazd
Most, hogy már tudod, hogyan néz ki a folyamatod, folytassuk a megvalósításával.
1. Teljesítsd, amit vállalsz.
Ahhoz, hogy egy folyamat valóban folyamattá váljon, és ne csak egy egyszeri (vagy akár két hétig tartó) eseményről beszéljünk, ismételgetni kell a folyamat elemeit, például az edzéseket és az egészséges ételeket, vagy az egy óra kottaolvasás-gyakorlást és az egy óra akkordpengetést. Ha a hosszú távú vállalás ijesztő a számodra, vagy nem vagy motivált, ne feledd, valahányszor kipipálsz egy feladatot, legközelebb annyival könnyebb lesz, és így alakul ki a következetesség – mondja dr. Cacioppo.
2. Tökéletesítsd a stratégiád.
Az, hogy van egy folyamatod, nem azt jelenti, hogy meg kell próbálnod mindenütt egyszerre helytállni. (Legyünk őszinték: erre senki sem képes.) A sikeres emberek leszűkítik a fókuszt arra, amit igazán el akarnak érni, és hogy ahhoz pontosan mire van szükségük – magyarázza dr. Cacioppo. Ezért van az, hogy sok vezető sportoló „periodikus” blokkokban edz, amelyek során a teljesítmény egyes összetevőire összpontosítanak, például az erőre, a sebességre vagy az állóképességre, hogy az egyik ne zavarja a másikat (és mert toleránsan elfogadják a tényt, hogy az idejük és az energiájuk is véges).
Ahelyett, hogy megpróbálnál egyszerre több feladatot elvégezni (multitasking), hogy így gyorsabban célba juss, dolgozz ki olyan akcióterveket, amelyek pontosan meghatározzák, hogyan, mikor és hol csinálsz valamit – ezt hívják megvalósítási szándéknak. A kutatások szerint ez a megközelítés segít egyszerre egy cél elérésében, de sokkal kevésbé hasznos, ha több célt kergetsz.
3. Engedd magad fellélegezni.
Miután kialakítottál egy olyan folyamatot, amely beválik a számodra, dr. Cacioppo szerint természetes, ha egyes elemei idővel kezdenek tudatalattivá válni. Sőt, ez jó jel, mert azt jelenti, hogy kezdesz felvenni egészséges szokásokat, és az agyad céltudatos részének megadod a jól megérdemelt pihenést.
Talán túl nagy feladatnak tűnhet megpróbálkozni mindezzel, de a lényeg, hogy napról napra, vagy akár óráról órára haladjunk. Bízz magadban... és bízz a folyamatban.
Szöveg: Jamie Millar
Illusztráció: Leonardo Santamaria
NÉZD MEG
Hogyan tudod a legkönnyebben összeállítani az edzéscéljaid folyamatát? Kezd a Nike Training Club alkalmazás egyik edzésprogramjával, majd egészítsd ki a gondolkodásmóddal, a táplálkozással és a regenerálódási javaslatokkal. Keress még ma olyan programot, amit tudsz teljesíteni — és élvezni is!