Kérdezd az edzőt: „Hogyan kezeljem, ha kiközösít a csapatom?”

Kedves Edző!

Benne vagyok a baseballcsapatban, de úgy érzem, hogy nem igazán vagyok a csapat része, ha érted, mire gondolok. Én vagyok az egyetlen ázsiai játékos. Olyan, mintha a fehér gyerekek észre sem vennének, hacsak nem érek el pontot. Amikor meccsre megyünk, egyedül szoktam ülni a buszon. A többieknek belső poénjaik vannak egymás közt, közös chates csoportjuk van, és együtt lógnak nélkülem a hétvégéken – onnan tudom, hogy beszélnek róla edzés közben. Még érzéketlen vicceket is el szoktak ejteni. Nem személy szerint velem kapcsolatban, de akkor is. Az önbizalmamat és a teljesítményemet is rombolja. Szeretném, ha befogadnának (és együtt nyernénk bajnokságot, mert szerintem képesek vagyunk rá!), de hogyan találhatom meg a helyemet csapatban, ha nem látnak szívesen?

OUT
17 éves baseballjátékos

Ha azonban igazán megértjük az összetartozás értékét, akkor azt is tudjuk, hogy egy csapathoz tartozni szent felelősség, az öltöző pedig szent hely. Bármi is történjék odakint, amikor az öltözőben vagyunk a csapattársainkkal, őszinték és sérülékenyek lehetünk. Ez a bizalom teszi lehetővé, hogy a legkülönbözőbb emberek is egységként dolgozzanak együtt. Ebben hatalmas erő van, és ez teszi olyan különlegessé a csapatsportokat. Sajnálom, hogy a te csapatod erre még nem jött rá, de szeretném ha tudnád, hogy lehetséges. Tapasztalatból tudom.

Na most, én a fehérnél is fehérebb vagyok. Úgy értem, hogy nemcsak fehér vagyok, hanem ráadásul New Hampshire-ből származom. A csapatom csaknem minden tagja fekete. Nem tudhatom, hogy milyen érzés feketének – vagy ázsiainak – lenni a mi társadalmunkban.

Ez az egyik fő oka azonban annak, hogy a befogadó hozzáállás mindig is kiemelt jelentőségű volt számomra. Mivel olyan nők edzője vagyok, akik faji igazságtalanság áldozatai, az én feladatom, hogy olyan beszélgetéseket vezessek le, amelyek őszintén szólva néha kívül esnek a komfortzónámon. Minden szezon elején leülök egy ilyen beszélgetésre a csapatommal, aztán az idény során minden felmerülő kirekesztési problémát megbeszélünk, kifogások nélkül.

Megosztok veled egy példát: a Princeton csapatának edzője voltam, amikor Colin Kaepernick elkezdett letérdelni az NFL meccsek előtti himnusz alatt. Amikor eljött az idő, hogy eldöntsük, hogyan reagáljon erre a csapatom, tudtam, hogy fontos, hogy mindenkit figyelembe vegyünk és meghallgassunk.

„Azt mondtam a csapatomnak, hogy egy csapat részeként két dolguk van: figyelmesen beszélni és gondosan figyelni.” Körbementünk, és mindenki megosztotta, hogy mi jár a fejében, és hogy érzi magát. Mindenki „én” nyelvet használt: „én így érzem magam” vagy „én ezt tapasztaltam”. Senki sem maradt ki a körből. Mind megosztottuk egymással a gondolatainkat, egyesével.

A következő meccsen a csapat csaknem fele úgy döntött, hogy letérdel. De az igazán érdekes az, hogy továbbra is megvolt a csapatkohézió annak ellenére, hogy különböztek a nézeteink. Mert mindannyian részt vettünk abban a nehéz beszélgetésben, és meg tudtunk nyílni egymásnak. Tudtuk, hogy ki miért gondolja azt, amit gondol, és nem hagytuk, hogy a különbségeink közénk álljanak. Egy nehéz beszélgetés nemhogy megosztja a csapatot, hanem közelebb tudja hozni a tagokat egymáshoz. Már számtalanszor tapasztaltam ezt. Szívesen megosztanék veled több történetet is, de a lényeg, hogy az öltöző = szent hely.

Visszatérve a te helyzetedhez, nyilvánvaló, hogy szükség van egy nehéz beszélgetésre, de nem foglak arra kérni, hogy ezt te kezdeményezd. Nem igazságos egy tizenhét évestől elvárni, hogy ő irányítsa ezt a helyzetet. Ráadásul olyasvalakitől elvárni, hogy oldja meg a problémát, akit faji okokból közösítenek ki, az igazságtalanság csimborasszója.

Arra kérlek inkább, hogy vond be az edzőidet. Ők azért vannak, hogy támogassanak, különösen egy ilyen helyzetben. Meg kell tenned a bátor első lépést, hogy tudatod velük, hogy mi történik, és hogy hogyan érzed magad. De azután, ha jól végzik a dolgukat, ők fognak akcióba lépni. Tudom, hogy ha bárki az én csapatomban kirekesztene más játékosokat, azt azonnal orvosolni akarnám.

Arra is van esély azonban, hogy az edzőid nem lesznek a helyzet magaslatán. Ha ez a helyzet, legalább erre szeretnélek emlékeztetni: vannak olyan csapatok a világban, amelyek ünneplik a különbségeket. Vannak csapatok, ahol a játékosok szeretettel és bizalommal állnak egymáshoz. Hiszek benne, hogy előbb-utóbb egy ilyen csapathoz fogsz tartozni. Megérdemled.

Banghart edző