A fenntartható cipőtervezés alapjai

Egy egészségesebb bolygó megtervezése olyan, mint egy marsi küldetés: A tét magas. Az erőforrások végesek. Az útvonalat még nem térképezte fel senki. És ez teszi kalanddá.

„Képzelj el minket egy űrhajóban, mindannyian űrruhában vagyunk. Az enyém lila bársony” – mondja James Zormeir, a Nike cipőtervezője. „És azt mondogatjuk, hogy »te jó ég, valahogy fel kell szállnunk ezzel az űrhajóval!«”

Zormeir másodpilóta volt ebben a metaforikus űrhajóban, amelynek innovátorokból álló leleményes legénysége megalkotta a Space Hippie-t: a hulladékot edzőcipőkké alakító kollekciót, amely súlyát tekintve 25–50 százalékban tartalmaz újrahasznosított anyagot. A 2020 nyarán megjelent kollekció azóta kikövezte a fenntarthatóság útját a Nike – és remélhetőleg a világ – számára.

A csapat ambiciózus célja az volt, hogy szén-dioxid-mentes cipőt készítsen. Ez egy olyan feladat, amely minden lépésnél innovatív gondolkodást igényel. Bár végül több mint 70 százalékkal csökkentették a szénlábnyomukat (erről később bővebben), nem szüntették meg teljesen.

És ezzel nincs is gond. A csapat számára fontos volt a végeredmény – de a tanulságok és az út során összegyűjtött adatok is.

Annak érdekében, hogy ezeket a felismeréseket elsajátítsák, a csapatnak nyitottan kellett gondolkodnia. „Nem voltunk fenntarthatósági szakértők a projekt kezdetén” – mondja Haley Toelle tervező. „A folyamat során állandóan kérdéseket tettünk fel.”

Tudjuk, hogy neked is vannak kérdéseid. Tehát a közös megértés szellemében, amelyben mindannyian együtt kezeljük az éghajlatválságot, íme öt tanulság, amelyeket a Space Hippie tanított nekünk a fenntarthatóságról – és amelyeket innentől kezdve fel fogunk használni minden kísérletben.

Folyamatosan hallunk a fenntarthatóságról, a ruházattól kezdve az autókon át a kávébabig. De mit jelent ez valójában?

A fogalmat nehéz meghatározni, mert nem olyan egyértelmű, mi számít „fenntartható” vagy „nem fenntartható” terméknek. Sok tényező játszik szerepet: miből készül, hogyan készül, hogyan szállítják. Ezért a fenntarthatóság inkább egy spektrum.

„Nagyon sokféle módon lehet mérni” – mondja Toelle. „Például a vízfelhasználás, a szén-dioxid-kibocsátás és a munkafolyamatok tükrében. Bonyolult lehet nemcsak a vásárlóknak, hanem a tervezőknek is, hogy pontosan mire kell odafigyelni.”

Ezért volt kulcsfontosságú, hogy a Space Hippie csapata már az elején válasszon egy célt. Úgy döntöttek, hogy a szén-dioxid-mentes cipők készítésére összpontosítanak. Noah Murphy-Reinhertz, a projekt vezető tervezője megindokolja, hogy miért:

„Két dolgot tehetünk [társadalomként]: kevesebb szenet juttatunk a légkörbe, vagy kivesszük a szenet a légkörből” – ismerteti egyszerű kifejezésekkel az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseket. „Mindkettőt meg kell tennünk. De az előbbit akár már ma is megtehetjük.”

Kíváncsi vagy, hogyan kapcsolódik a szén mindehhez? Akár csúcstechnológiás félvezetőket gyártasz, akár egyszerűen bekapcsolod a kenyérpirítót, valószínűleg szén-dioxidban gazdag fosszilis üzemanyagokat égetsz el. Az így keletkező üvegházhatású gázok – mint például a szén-dioxid (CO2) – csapdába ejtik a Napból származó hőt légkörünkben, és főként ez okozza az éghajlatváltozást. Míg a szén-dioxid egy része természetes módon van jelen, és jótékony hatásokkal rendelkezik (érdekesség: az üvegházhatás nélkül a Föld egy óriási jéggömb lenne!), addig az elmúlt 200 évben előállított hatalmas mennyiség miatt kibillent az egyensúly.

Habár a csapat nem érte el a nulla széndioxid-kibocsátást (egyelőre), de a Space Hippie „04” modell kb. 3,7 kg-os CO2e-értéket ért el (ez az az érték, amely a teljes szénlábnyomot mutatja meg). Mondunk egy példát: egy pár cipő elkészítése ugyanannyi szén-dioxidot bocsát ki a környezetbe, mintha 15 kilométeren keresztül vezetnél egy autót, vagy 472 okostelefont töltenél fel.

Tekintettel arra, hogy egy iparági szabványnak megfelelő cipő ennek a háromszorosát is meghaladja (12,5 kg-os CO2e a Massachusettsi Műszaki Egyetem tanulmánya szerint), a Space Hippie nagy lépést tett a helyes irányba. Szóval hogyan oldotta ezt meg a csapat?

Egy dologban biztosak vagyunk: a Nike szénlábnyomának oroszlánrésze (több mint 70 százalék) a felhasznált anyagokból származik.

Előnyükre vált, hogy a Space Hippie csapata tudott építkezni néhány korábbi áttörésre a fenntartható anyagok terén. A Flyknithez hasonlóan a Nike 2012-ben debütált innovációja is csökkenti a környezetre gyakorolt hatást azáltal, hogy újrahasznosított poliészterszálakat használ egy rendkívül hatékony, kötött szerkezetben.

„Veszel egy műanyag palackot, felaprítod, megolvasztod, majd újra extrudálod – és alapvetően új poliésztert kaptál” – mondja Murphy-Reinhertz, aki elmagyarázza, hogyan készül a Flyknit alapanyaga. Lenyűgözően hangzik, de van egy buktatója: „Sok hő és energia kell a folyamathoz.”

Ez azt jelenti, hogy a fenntarthatósági spektrumon a Flyknit kevesebb szenet bocsát ki, mint a legtöbb más cipőanyag. De még így is eléget valamennyit. A csapat lehetőséget látott a további innovációra – a Flyknit újrahasznosított poliészter-tartalmának 50 százalékát lecserélte a gyár padlójára hullott pólómaradványokra.

„A szó szoros értelmében [a pólómaradványokat] fafeldolgozó típusú művelettel dolgozzuk fel” – magyarázza Murphy-Reinhertz. „Nagyon kevés energia kell hozzá. Nincs hevítés, nincs nagy hidraulikus prés. Egy csomó pihe keletkezik. Kivesszük ezt a pihét, és összesodorjuk az extrudált műanyag palackkal.”

Ezt az új hibridet, amelynek a bolygóbarát potenciálja jelentős, Space Waste-nek nevezték el. „Ez a szál 70 százalékos széndioxid-csökkenést [eredményezett] a megszokott újrahasznosított poliészterrel szemben” – mondja Murphy-Reinhertz. „Ezzel értük el a legnagyobb hatást.”

A Space Waste szállal jelentős széndioxid-csökkentést ért el a csapat a cipő felsőrészén. De több áttörésre volt szükségük, ha közelebb akartak kerülni a nullához.

„Munkatársunk már korábban megkezdte a Crater habon való munkát” – mondja Toelle, utalva egy olyan anyagmegoldásra, amely körülbelül tíz százalékban tartalmazna Nike Grindot – a cipőgyártási folyamat gumihulladékát – töltőanyagként a legtöbb cipőtalpban megtalálható olajalapú habokban. „Megpróbálták egységesebbé tenni, és mindig nagyon buborékosra sikeredett.”

De mivel a Space Hippie csapat célja szigorúan a fenntarthatóság volt, elfogadhatónak tűnt egy olyan megjelenés, amely bár nem volt tökéletes, de a haladást testesítette meg – még előnyben is részesítették. „Így jött létre ez az őrült esztétika, és ahelyett, hogy megpróbáltuk volna tökéletesíteni, úgy voltunk vele, hogy inkább meghagyjuk ilyennek” – emlékszik vissza Toelle.

Zormeir teljes vállszélességgel támogatta ezt a funkcionalitást előtérbe helyező megközelítést. „Mindig is vonzott az ipari megjelenés” – mondja. „Szóval nagyon izgatott voltam, mert a Space Hippie esztétikai kihívást jelentett. Így a nyers megjelenés a radikális átláthatóság részévé vált.”

Az egyedi látásmód egy dolog. De hogy ez valósággá váljon, a csapatnak másokat is be kellett vonni.

„Magának a Crater habnak is vannak »szépséghibái« a Nike Grind töltőanyag miatt – mondja Zormeir. – Ezt én »szivárványszínű, cukorkás torta« hatásnak hívom.”

„Ez szembefordul mindazzal, amit tanultunk arról, hogy milyen egy jól legyártott cipő” – mondja Toelle, utalva a Nike partnergyárainak minőség-ellenőrző csapataira, akik számára a „hibák” általában piros lámpát jelentenek. „De azzal érveltünk, hogy nekünk tulajdonképpen tetszik az anyagok vabi-szabi jellege. A tökéletlenségek a karakterük részét képezik – és szerepet játszanak abban, hogy kevesebb hulladék keletkezik. Kérünk titeket, hogy ne dobjátok ki őket!”

Miután a gyártópartnerek kezdték megérteni, hogy a szokatlan megjelenés része egy nagyobb küldetésnek, azaz a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének, ők is pozitívan álltak a dologhoz – néha túlzottan is.

„Az egyik koreai fejlesztőnknek van egy Space Hippie tetoválása – mondja Zormeir. – Tuti, hogy csináltatok én is egy ugyanolyat.”

„Eleinte a név csak egy vicc volt” – mondja Zormeir a Space Hippie-ről. „Aztán megragadt bennünk. És ezt mondogattuk: ha nem szórakoztató, akkor nem Space Hippie.”

Az ISRU (helyszíni erőforrás-felhasználás) űrkutatási koncepciója ihlette, amelyet az 1970-es évek környezeti filozófiájával kereszteztek, és ez a név nem csak egy szlogent adott a csapatnak. A világűr hangulata és értékei életformává váltak.

„Csapatunk egyik tagja, Fanny így írta körül: »Hát olyan, mint a Marson!«” – idézi fel Zormeir. „Mint a filmekben: a Marson vagy, és csak egy ragasztószalag és egy darab műanyag van nálad...”

„És ki kell hoznod belőle a legtöbbet – folytatja Toelle. – A folyamat [azonnal] szórakoztatóbbá vált.”

Néha mosolygós arcokkal és „stay wavy” feliratokkal telefirkált cetliket hagytak egymásnak, máskor pedig a zajos ipari munkaterületükön kiabáltak lelkesítő dolgokat, így a hangulat megmaradt, és motiválta a csapatot – együttműködésre.

„Olyan érzés volt, mint egy űrállomás, ahol mindenkinek fontos a közreműködése – mondja Toelle. – Mintha nemcsak a dizájnon, hanem egy kritikus küldetésen dolgoztunk volna.”

Mindez egyfajta „sürgető optimizmust” teremtett, amely nem riad vissza a környezetről szóló rossz hírektől, hanem megkérdezi, hogy mit fogunk tenni ez ellen. „Ha nincs pozitív jövőképed – mondja Murphy-Reinhertz –, miért akarna bárki is csatlakozni hozzád az odavezető úton?”

„A cipők különböző módokon való elkészítésében rejlő igazi varázslat az, hogy felfedezzük, mit lehet még elérni vele” – mondja Murphy-Reinhertz. A Space Hippie esetében ez az információmegosztás és a csapatmunka új szintjét jelentette.

„Az ilyen típusú projekteknek nem szabad szupertitkosnak lenniük” – mondja Toelle. „Bátorítaniuk kell az embereket.” A Nike egy 2019-ben online közzétett körkörös tervezési útmutatóval kezdte meg a fenntarthatóság nyílt forráskódú tudásának megosztását, hogy fontos információval lássa el a döntéseket hozó feltalálókat a világ minden táján. A megosztás szelleme egyre csak növekszik – az egész iparágban és a saját falainkon belül.

„Ez a szemlélet aztán gyökeret eresztett a vállalaton belül” – mondja Toelle, emlékezve a COVID előtti személyes beszélgetésekre. „Van egy furcsa konferenciatermünk, ahová marokkói szőnyegeket terítettünk, és itt tartottuk a megbeszéléseket az egész szinttel.”

Zormeir tökéletesen vezette a megbeszéléseket. „Furcsa ambient zenét hallgattunk, és így szólt: »Gyertek, üljetek le a marokkói puffokra.« A diffúzorból óceáni szellő illata áradt. »Most, hogy mindenki elhelyezkedett, beszéljünk meg néhány fontos dolgot.«”

Az együttműködésen alapuló energia mindkét irányban áramlott, a Föld-barát ötletek más csapatok felé szivárogtak át. Már kezdtük látni a szemünk előtt a Nike-klasszikusokat, például az Air Force 1 cipőket Crater hab középtalppal és a Jordan 1 High cipőt, amelynek vászon felsőrésze a Space Waste technológiát használja.

Ez a folyamat azonban nem állhat meg a Nike székhelyén. Zormeir lehetőséget lát arra, hogy a termékek pozitív beszélgetéseket indítsanak el. „Amikor valaki meglátja a cipődet, és megkérdezi: »Ó, az micsoda?«, beszélhetsz a fenntarthatóságról az embereknek úgy, ahogy egyébként nem hallottak volna róla” –mondja.

Toelle egyetért: „Az innovációban sokszor a cél nem csak egy lenyűgöző cipő megtervezése. Célja, hogy elmeséljen egy történetet, és inspirálja az embereket – a cipő pedig ennek egy eszköze.”