Útra készen: Nike Sole 2.0 x Össur futó művégtag

Képzeld el, ahogyan egy világklasszis sportoló ollóval és ragasztóval barkácsolja össze felszerelését a garázsban.

Bár őrültségnek tűnik, Sarah Reinertsen adaptív triatlonista pont ezt tette: lefűrészelte a cipők talpát, így rögtönözve tapadó felületet a futáshoz használt művégtagjára.

Amikor először látta Sarah ad hoc megoldását, Tobie Hatfield, a Nike egyik veterán innovátora és hajdani atlétikaedző elhatározta, hogy keres egy jobb megoldást. Az így létrejött Nike Sole 1.0 — az Össur márkájú futóvégtagokhoz készült gyorsan cserélhető tapadórendszer — világszerte megváltoztatta az adaptív sportolók számára a futást. A Nike Sole 1.0 lehetővé teszi, hogy másodpercek alatt frissre cseréljék az elkopott talpat.

Bármennyire is forradalmi volt az 1.0-s verzió, amikor innovációról van szó, sosem lehetünk elégedettek, ahogyan Tobie is fogalmaz a fenti filmben: „Soha nem mondhatjuk, hogy tökéletes terméket terveztünk”. Kilenc évvel később egy új sportolókból és innovátorokból álló csapat vette át a stafétabotot, és feszegette még tovább a határokat.

Nézd meg a Nike Sole 2.0 eredettörténetéről szóló filmet, majd olvasd el az alábbi szöveget, és fedezd fel, hogy a projekt vezetője, George Xanthos mit épített az alapokból.

Mivel olyan funkcionális áttöréseken dolgozott, mint a Nike FlyEase (könnyen fel-levehető megoldások) és a Nike Pulse (nagy állóképességű lábbeli az egészségügyi dolgozók számára), George számára nem idegen az empatikus tervezés, azaz az a folyamat, amikor más helyébe képzeli magát, hogy jobban megértse, mire van szüksége.

A Nike Sole 2.0 esetében ez azt jelentette, hogy a futó végtagokat használók szemével néztük a világot. Vegyük Sarah előbbi ragasztós megoldását. Majd ugorjunk előre néhány hónapot, és azt látjuk, hogy a lába összeolvadt egy elnyúzott sportcipővel. Éppen emiatt ennyire fontos a Nike Sole cseremegoldása — és ez az, ami miatt a csapat elhatározta, hogy a 2.0-t minden eddiginél könnyebben rögzíthetővé és eltávolíthatóvá teszi.

Ám a csapat nem elégedett meg ennyivel: választási lehetőséget is akartak biztosítani a sportolók számára. Remek példa erre azon sportolók esete, akik gyakran váltanak az utcai és futópályacipők között. „A futó művégtagok drágák” — emlékeztet minket George. „A legtöbb adaptív sportoló nem engedheti meg magának, hogy különböző versenyszámokra külön végtagokat vásároljon”, épp ezért kiemelten fontos, hogy csak a talpat kelljen cserélni a végtagokon.

Az új rögzítési mechanizmus kialakításának fordulatait a fenti film részletezi — de ez a küzdelmes győzelem George számára csak a kezdet volt.

George felpattant egy éjszakai járatra Reykjavík felé, földet érés után pedig azonnal az Össur végtaggyártó cég (a Nike Sole kezdeményezés hosszú távú partnere) székhelyére sietett, ahol a több hónapon át tartó tervezést letesztelték a gyakorlatban is.

Ott pedig Markus Rehm paralimpiai távfutóval fejest ugrottak a maratoni hosszúságú munkálatokba. Az „A” terv perceken belül a szemetesben landolt. Ugyanis a Markusról készült futás és ugrás közbeni felvételeket nézve rájöttek, hogy George első prototípusa nem érintkezett megfelelően a talajjal.

Annak érdekében, hogy a talp súlyát csökkentse, George a kelleténél kicsit többet faragott le annak hosszúságából. „Azonnal észrevettem, hogy Markus a művégtag tapadási felület mögötti részén landolt” — emlékezik vissza George. Ám ez nem tántorította el őket: „Elkezdtük felturbózni, igazítani a prototípust, majd újra leteszteltük”.

Ez csupán egyike volt a számos „aha” pillanatnak, amit a hétvége tartogatott. A többi fejlesztés közé tartozott a műanyag stoplik eltávolítása, mivel ezek a távolugrók számára csúszásveszélyt jelentettek, valamint a szögek áthelyezése legelőre a célzott tapadás érdekében.

Az Össur székhelyén George gyors tempójú tesztelési folyamatokba kezdett még több világszínvonalú adaptív sportolóval.

Már rögtön az elején egy jelentős akadályba ütközött: Amikor megkérdezték a nagyjából tucatnyi sportolót, hogy használnák-e a Nike Sole jellegzetes cserélhető rendszerét, egybehangzó, határozott nemmel válaszoltak.

A legtöbb adaptív futóval ellentétben a sztárjátékosok többféle művégtagot engedhetnek meg maguknak, így az egyiket akár teljesen a versenyre szabhatják. (Ez általában azt jelenti, hogy egy áramvonalas, tüskékkel ellátott lemezt ragasztanak a talpra.)

Ez az apró kudarc közel sem azt jelentette, hogy hiábavalóak George próbálkozásai. Visszaemlékezései alapján a sportolók „gyorsan felismerték a cserélhető rendszer széleskörű értékét az adaptív sportolók számára — és azt is, hogy számukra milyen előnyökkel járt volna a karrierük elején, amikor még csak egy pár futó művégtaggal rendelkeztek.”

Ahelyett, hogy az elit sportolókat a projekt szempontjából irrelevánsnak könyvelte volna el, George egy teljesen új és kifejezetten inspiráló felhasználói csoportot fedezett fel bennük.

„Szeretek úgy gondolni rájuk, mint versenyautó-pilótákra” — mondja George a virtuóz futókról és a művégtagjaikkal való kapcsolatukról. „Folyamatosan finomhangolják ezt a motort, faragnak a súlyából, módosításokat végeznek. Tervezőként elképesztő élmény ezt látni.”

Kihasználta az alkalmat, hogy tovább optimalizálja a személyre szabható szöges talprészt, így az ugrók másképp állíthatják be, mint a sprinterek stb.

Az Össur sportolóival és mérnökeivel folytatott egész héten át tartó technikai ötletelés után George már alig várta, hogy az érzékszerveit is stimulálhassa.

Bérelt egy autót, és átengedte magát Izland egyedülálló látványosságainak és hangjainak, míg végül megérkezett a Svartifoss vízeséshez — ez egy bámulatba ejtő természeti csoda, amelyet felfedező kirándulásának legmélyebb nyomot hagyó részeként ír le.

„A bazaltoszlopok függőleges elrendeződése egy orgonára emlékeztet” — emlékszik vissza George. „Az általuk alkotott vizuális ritmus lélegzetellállító. Geometrikusak és organikusak is egyszerre.”

Ezt az inspirációt alkalmazta a Sole 2.0 tüskelemezénél nemcsak vonzó vizuális motívumként, hanem a gyakorlati hasznosság forrásaként is, ferde barázdákkal, amelyek folytonosan emelkednek, így ott biztosítanak anyagot, ahol arra szükség van.

Mivel a szöges talprész kialakítása stabilan haladt, George az utcai talpra irányította a figyelmét. Ötletet merített abból, amikor először látta működés közben gyerekeken a Nike Sole 1.0 modellt néhány évvel ezelőtt egy Challenged Athletes Foundation (Mozgáskorlátozott Sportolók Alapítványa, CAF) által rendezett eseményen.

„Láttam, ahogyan a fiatal adaptív sportolók a füvön vagy az úton futottak, kosárlabdáztak és más sportokat űztek” — emlékszik vissza. „Inspiráló volt, ahogyan az Össur művégtag és a Nike Sole kombinációja felszabadította ezeket a sportolókat, akik tele voltak energiával és optimizmussal, miközben olyan technikákat tanultak a CAF klinikáin, amelyek a jobb mozgásban segítenek nekik.”

A mindenféle tevékenységben részt vevő sportolóknak szánt, különböző sportágakhoz alkalmas, több felületű sokoldalúság megnövelése érdekében George a kosárlabdás és futócipők legjobb tapadási elemeit – a halszálkamintát és a bütykös talpmintázatot – vette alapul, és ezekből alkotta meg a tökéletes hibridet.

Az így kapott egyveleg fejlődése megfigyelhető a kezdeti vázlatoktól a kész termékig. De mint minden jó innovátor, George már most gondolkodik a jövőbeli fejlesztéseken — amelyekkel széleskörűen lefedhetik a különböző sportokhoz szükséges tapadási igényeket.

„Talán készítünk egy opciót a terepfutáshoz, ami még strapabíróbb” — mélázik. „Vagy talán egyet kizárólag a kosárlabdázóknak, így négy különböző cseretalpad lehet.”

Vagy több, ami azt illeti. Ami az adaptív sportolókat célzó innovációt illeti, a jövő rengeteg lehetőséget kínál. Ahogyan George fogalmaz: „Ki tudja, mire leszünk még képesek?”. Egy dolog biztos: Mindent megtesz, hogy kiderítse.