Marcus Rosten segít az embereknek újra kapcsolódni a természethez
Kultúra
Bemutatjuk a környezetvédelmi oktatót, aki úgy igyekszik változást teremteni, hogy rávilágít a közvetlen környezetünkben felfedezésre váró szépségekre.
„Az Én kertem” című sorozat hétköznapi sportolókról szól, akik a természetben találják meg az egyensúlyt.
Nem könnyű megbecsülni a természetes ökoszisztémát felborító organizmusokat, de valakinek muszáj. „Az invazív fajok a szakterületem” – mondja Marcus Rosten, aki egy víziökológiai középiskolai tanár New Yorkban.
Kora délután van az Ellicott Creeken, a Niagara folyó mellékfolyójánál, a New York állambeli Buffalótól északra, és Marcus öt méteres tengeri kajakját finoman evezi egy csendes, 18 kilométeres útvonalon, miközben hobbi kajakosok haladnak el mellette.
Marcus átvizsgálja a partvonalat és feljegyzi az élővilágot, ahogy mindig teszi, amikor ezen az útvonalon halad át. A legtöbb állat ismerős neki, de ma meglepetésben volt része. Észrevett egy olyan teknőst, amelyet nem tudott azonosítani. Amikor hazaért, és feltöltött egy fotót az iNaturalist lakossági tudományos közösségi portálra, rájött, hogy ez egy nem őshonos, sárgafülű ékszerteknős, amely népszerűnek számít az állatkereskedésekben, és valószínűleg a tulajdonosok engedték szabadon. Ő az első az alkalmazásban, aki dokumentálta ezt a teknőst Nyugat-New York vizein – egy egyedülálló és ritka eredmény a terjedelmes és népszerű platformon.
A váratlan lények észlelése a kirakós játéknak csak egy darabkája a 27 éves fiatal számára, aki a SUNY Környezettudományi és Erdészeti Főiskolán tanult. Az összkép Marcus szerint az, hogy az emberek minden eddiginél jobban közönyösek éltető vízi útjaik felé. Azon dolgozik, hogy ezt a folyamatot visszafordítsa. „Mindenképpen tudok azonosulni a kapcsolatokat elvesztők, a környezeti igazságtalanságokban szenvedők iránt” – mondja.
„Mi vagyunk azok, akik a legtöbb ilyen környezeti problémát okozzuk” – mondja Marcus, aki úgy véli, hogy a változást az hozhatja, ha az emberek többet tanulnak a környezetükről. „Az oktatás nyitja meg az emberek elméjét. Itt van ez a nagy szépség, ez a csoda körülötted, de nem tudod, hogy ott van.”
A tanulságok, amelyeket Marcus másoknak tanít, azok, amelyeket ő már korán megtanult, amikor testvéreivel és egyedülálló anyjával együtt élt egy lakásban, ahol gyakran korlátozott volt a hely. „A természet... volt az a hely, ahová elmenekültem, és ahol felfedezésre indultam – emlékezik vissza Marcus. – A szó szoros értelmében akár minden percemet a szabadban tudtam volna tölteni a környéken. Az a fajta gyerek voltam, aki addig volt kint, amíg meg nem hallotta édesanyja kiabálását, hogy ideje visszajönni és enni.”
Anyja támogatta a természet iránti szeretetét, és Marcust és testvéreit minden nyáron kirándulásra vitte a közeli nemzeti parkba. „A nemzeti parkok még most is a kedvenc helyeim a világon” – mondja. Az egyik ilyen gyermekkori kiránduláson csatlakozott egy természetjáráshoz, amely inspirálta arra, hogy tanulmányai és karrierje során jobban belemélyedjen a biológia területébe. „Ez volt az első alkalom, hogy valaki levitt engem az erdő közepére – mondja. – [Az idegenvezetőtől] leesett az állam, mert hirtelen nevet és történelmet tudott felmutatni a körülöttem lévő összes növényhez és állathoz.”
„Mi vagyunk azok, akik a legtöbb ilyen környezeti problémát okozzuk” – mondja Marcus, aki úgy véli, hogy a változást az hozhatja, ha az emberek többet tanulnak a környezetükről. „Az oktatás nyitja meg az emberek elméjét. Itt van ez a nagy szépség, ez a csoda körülötted, de nem tudod, hogy ott van.”
A tanulságok, amelyeket Marcus másoknak tanít, azok, amelyeket ő már korán megtanult, amikor testvéreivel és egyedülálló anyjával együtt élt egy lakásban, ahol gyakran korlátozott volt a hely. „A természet... volt az a hely, ahová elmenekültem, és ahol felfedezésre indultam – emlékezik vissza Marcus. – A szó szoros értelmében akár minden percemet a szabadban tudtam volna tölteni a környéken. Az a fajta gyerek voltam, aki addig volt kint, amíg meg nem hallotta édesanyja kiabálását, hogy ideje visszajönni és enni.”
Anyja támogatta a természet iránti szeretetét, és Marcust és testvéreit minden nyáron kirándulásra vitte a közeli nemzeti parkba. „A nemzeti parkok még most is a kedvenc helyeim a világon” – mondja. Az egyik ilyen gyermekkori kiránduláson csatlakozott egy természetjáráshoz, amely inspirálta arra, hogy tanulmányai és karrierje során jobban belemélyedjen a biológia területébe. „Ez volt az első alkalom, hogy valaki levitt engem az erdő közepére – mondja. – [Az idegenvezetőtől] leesett az állam, mert hirtelen nevet és történelmet tudott felmutatni a körülöttem lévő összes növényhez és állathoz.”
A munkában és az életben Marcus természet iránti elkötelezettsége egész évben fennáll. Amint az időjárás megváltozik, elrakja kajakját, és az őszi napokat gombagyűjtéssel tölti – ezeket csodálja, és azonosítás céljából gyűjti, de nem adja hozzá az étrendjéhez. „Még mindig nem tudom rávenni magam gombafogyasztásra, bármennyire is szeretném őket megkóstolni” – mondja.
Amikor elkezd havazni, a helyi erdőkön keresztül síel, rókák, nyulak és mosómedvék nyomait keresve. A fagyos Niagara folyó partvonala mentén olyan madarakat fényképez, amelyek a környéken telelnek: az örvös bukó, egy kacsa vérvörös szemekkel és egy rakoncátlan zöld mohikán. Amint elérkezik a tavasz, annyi Atlanti-óceánon átrepülő madarat jegyez fel, amennyit csak tud. 2020-ban több mint 185 fajt dokumentált.
Marcus számára ez nem igazán a fizikai jólétről szól – egyszerűen a mozgás céljából mozogni –, bár megjegyzi, hogy a testmozgás nagyszerű extra előny lehet. „Ezért nem megyek soha túrázni. Mindig egy madárnéző sétára mentem, mert madarakat nézek a szabadban, vagy élőlényeket keresek.”
A kajakozás azonban mindkét világ legjavát adja: összekapcsolódik teste a természet erejével. „Van valami jóleső érzés abban a tudatban, hogy eljutottál egy helyre egyedül a testednek köszönhetően. És természetesen a szél és a hullámok segítségével” – mondja Marcus. „De fontos megemlíteni az önmeghajtást és a teljes önállóságot. Nem kell motorra hagyatkoznom. Nincs szükségem fosszilis üzemanyagok használatára. Csak én vagyok, a saját izmaim. Eljuthatok bárhová, ahová csak szeretnék teljesen megújuló energiával, és kevésbé hatok a környezetre.”
„Csak a hozzád legközelebb eső parkba kell elsétálnod, hogy megtaláld a természet csodáját.”
Amikor arra ösztönöz másokat, hogy a szabadban töltsék idejüket – bármi is legyen a céljuk – Marcus csak azt szeretné, hogy az emberek tudják, a természet nem csak egy nemzeti park magával ragadó kilátásait vagy egy közösségi portálon közzétett fotón látható kristálytiszta vizet jelenti. Szereti kiemelni a saját kertje természettudományát és sokszínűségét is. „Csak a hozzád legközelebb eső parkba kell elsétálnod, hogy megtaláld a természet csodáját.” – mondja Marcus, aki reméli, hogy ez a tudás arra ösztönzi majd az embereket, hogy megvédjék ezeket a területeket.
A Marcus otthonától egy utcára lévő Gratwick Waterfront Park egykor hulladéklerakó volt. A parkká alakításának évei során a Niagara folyó vízpartjának kedvelt területe lett. Ilyen változásokat szeretne inspirálni. „Ha létrehozzuk ezeket a természetes tereket, és hozzáférhetővé tesszük őket, elősegíthetjük a közösség felvirágzását” – mondja. „Célom, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy jobbá tegyem ezt a helyet.”
Szöveg: Colleen Stinchombe
Fotók: Jasmine Rose
Tudósítás: 2020. szeptember