Ez az alkotó imádja a kosárlabdát, és szenvedélye a futás – mindkettő vissza is köszön a stílusában

Lono Brazil III számára természetesen jön az egyéniség és a kreativitás kifejezése, még akkor is, amikor szó szerint tömeg veszi körül, vagy éppen egyik futóklubjával rója Tokió utcáit. Nem gondolnánk, hogy a csoportos futás kifejezetten hatásos módja lenne az önkifejezésnek, de minden egyes futó technikája egyedi.

Lono félig fekete, félig japán, és nem csak egyetlen identitással azonosul. Korábban Los Angelesben és New Yorkban élt, mostanában pedig a híres Union utcai ruházati butik tokiói kirendeltségének igazgatójaként tölti a napjait, emellett pedig a helyi Nike Run Club edzője. A kulturálisan többdimenziós Lono továbbá DJ, modell és az Athletics Far East (AFE) nevű futóklub tagja. De nemcsak az egészségmegőrzés és a szocializálódás miatt fut, hanem a futás közvetlen hatással van jellegzetes stílusára, illetve újabb lehetőséget ad arra, hogy feltöltse kreatív energiáit, miközben kifejezi stílusát és kulturális befolyásait. „Már elég korán megfigyeltem a sport és a divat kapcsolatát, és ennek a két kultúrának az ütközését” – mondja Lono. – „Ez a középút volt mindig is az én stílusom.” Lono arról mesél nekünk, hogy a stílusa mindig is a sportban gyökerezett – manapság futóként kapcsolódik a divathoz, gyerekkorában pedig a kosárlabda és a Jordan cipők fontos szerepet játszottak az apukájával való kapcsolatában.

Először New Yorkban és Los Angelesben, majd Tokióban éltem, úgyhogy valóban sok különböző stílust láthattam. Mindkét szülőm a zeneiparban dolgozott, úgyhogy anyukámat és apukámat mindig művészi, érdekes karakterek vették körül, akik kifejezték egyedi stílusukat. Apukám a hiphopszakmában dolgozott, ahol mindig is nagy szerepet játszott a stílus és a divat. Apu mindig jól öltözött volt, és odafigyelt a stílusára, akár öltönyben volt, akár hétköznapi sportruházatban. Óriási kosárlabda-rajongó, és engem is bevezetett ebbe a világba, így láthattam, hogy a kosárlabda-játékosok és a művészek milyen különböző módokon viselik ugyanazokat a ruhadarabokat. Mivel már ilyen korán ki voltam téve a kosárlabda- és a hiphopkultúrának, a sportruházat – különösen a Nike – is már korán bejött a képbe. Apu mindig Jordan cipőt adott rám. Van rólam egy kép, amelyen még alig egyéves vagyok csak, de már Jordan van a lábamon. [Később,] amikor láttam a TV-ben, hogy Jordan ugyanolyan cipőt visel, az volt a legjobb érzés a világon. A sportcipők mindig is kifejezőerővel bírtak a számomra.

Nem nagyon volt min vitatkozni, mert mindig igaza volt! A legjobb modell egyértelműen a Nike Air Jordan 11 „Concord”. Ahogy a lakkbőr megcsillan a parkettán a stadion reflektorfényeiben, az a legelőkelőbb, legfényűzőbb látvány, amelyben valaha részem volt.

A főiskolán kezdtem el futni, ami még egyedülállóbbá tette a személyes stílusomat. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a futás sosem volt igazán jelen az „utcai” divatban. Nem volt jellemző, hogy a zenészek vagy a divatvilág szereplői futóruházatot viseljenek, kivéve amikor valóban futni mentek. Ezt felismertem, és arra gondoltam, hogy klassz lenne egy kicsit belevinni azt a stílust a mindennapi öltözékembe. A futóruhák esztétikailag mások – karcsúsítottabbak a szabások, és rövidebbek a rövidnadrágok –, ami mindenképpen változást hozott a stílusomban. Elkezdtem jobban odafigyelni a méretre és a szabásra. A sziluettemen felismerhető a futás befolyása. Azt gondoltam, hogy üde ötlet lenne belevinni a Nike hagyományos futóruházatát – például a vintage Nike futódzsekiket – a mindennapi öltözékeimbe, lekövetni azt a stílust, és vegyíteni a sajátommal.

Az AFE vezetője és alapítója, Mr. DKJ igazi inspiráció a számomra, mert annyira organikusan alakítja a csapattal kapcsolatos jövőképét, és szívből szereti a sportot. Átérzi, hogy mennyire fontos a csapat számára a kötődés. Ezenkívül olyan kényelmes légkört alakított ki, amelyben nem kell stresszelnünk a Japánban jellemző koralapú hierarchián, és a fiatalabb tagok is szabadon kapcsolódhatnak a csapat veteránjaival. Az AFE tagjai a legkomolyabb amatőr futók, akiket csak ismerek Tokióban. Semmihez sem fogható, hogy mire nem képesek egy kis kapcsolódásért vagy futás utáni iszogatásért. A csapat futóinak nagyon jó a kapcsolata a futással, illetve a magánéletükkel és a szakmai életükkel. A hangulat sosem begyöpösödött, hanem mindenki szívesen beszélget a legfrissebb újdonságokról – nemcsak futócipőkről, hanem divatról, kütyükről vagy bármilyen egyéb érdekességről.

Minden, amit csinálok, az a művészi kifejezésről szól, a futást is beleértve. Mindenkinek megvan a maga oka arra, hogy miért fut. Számomra a futás arról szól, hogy a sportot nagyobb vászonra vetítjük. A futás művészete abban rejlik, hogy ezen a fizikai tevékenységen keresztül jobban megismerhetjük önmagunkat, az elménket, a lelkünket és a kreativitásunkat. A futás segít fenntartani a kreatív energiáimat, és ez az egyik fő oka annak, hogy továbbra is futok. Futás közben szinte nem is gondolkodom. Ugyanakkor mégis lehetőséget ad arra, hogy sok mindent átgondoljak. Amikor például azt próbálom kitalálni, hogy a következő DJ-estemen mi legyen a szetlista, a testem elkezd felmelegedni, és elindul a „flow” élmény. Úgy érzem, hogy futás közben jobban át lehet élni az érzéseket, mint amikor a szobánkban ülve hallgatunk zenét.

A kedvenc futóútvonalaim általában a Sibuja, Haradzsuku és Sindzsuku környékek forgalmas utcái. Lenyűgöző a kilátás, és közben a kedvenc house zenéimet hallgatom. A futás kreatív és pozitív energiákat szabadít fel. Segít elérni a „flow” állapotát, ami a többi hobbimra és kreatív projektemre is hatással van.