A mexikóvárosi pár kultúrájuk előtt tiszteleg, és új történetmesélőknek tör utat

Ez az alkotópáros, Cynthia Cervantes Gumbs és Travis Gumbs igazi álomcsapat. Ők a Maroon World alkotói stúdió alapítói, amely a színesbőrű emberek élettörténetét és tapasztalatait ünnepli. A pár, akik nemrégiben költöztek New Yorkból Mexikóvárosba, a szépség, a nemi szerepek, a férfiasság és a nőiesség elavult elképzeléseit megkérdőjelező képeken keresztül ragadják meg a fekete és a latin művészek vibráló közösségének szellemét. „Minden tevékenységünk alapja a szándék” – mondja Cynthia. „Amióta csak együtt dolgozunk, mindig is ez volt a vezérelvünk.”

Travis Saint Kitts szigetén született, majd a New York-i Bronxban nevelkedett, és a Street Etiquette nevű, életmóddal foglalkozó befolyásos webhely alapítójaként ismert, amely egy férfiruházati blogból kreatív ügynökséggé nőtte ki magát. Cynthia, aki mexikói bevándorlók gyermeke, a kaliforniai Hawaiian Gardensben nőtt fel, majd New Yorkba költözött, hogy az oktatási reform területén dolgozzon. Miközben egy bronxi középiskola irányítási vezetőjeként szolgált, mellette különböző alkotói projektekben vett részt a barátaival együtt. A duó egymás kreativitásából és kulturális perspektívájából táplálkozva számos projekten dolgozott együtt, olyan területeken, mint a belsőépítészet, a ruházat, a fotózás és a videókészítés. „Úgy éljük az életünket, hogy folyamatosan azon gondolkozunk, hogyan használhatnánk fel a körülöttünk lévő eszközöket alkotásra” – mondja Travis. „Szó szerint hinned kell abban, amit csinálsz, különben a siker nem hoz számodra békét.”

A pár Cynthia édesapjának mexikói farmján, Michoacánban házasodott össze 2018-ban, és egy újfajta életmód reményében döntöttek úgy, hogy Mexikóba is költöznek. „Az egyik dolog, amit igazán szeretünk az itteni életben az az, hogy komfortosabban érezzük magunkat” – mondja Cynthia. „Mexikóváros nem fehérek által dominált hely, ezért nem érik az embert naponta apróbb agressziók.” Miután letelepedtek új otthonunkban, az élet- és alkotótársak új fejezetet nyitottak az életünkben azzal, hogy szülőkké váltak, miután megszületett fiuk, Tenoch. Most arról mesélnek, hogy a stílus nemcsak önkifejezés számukra, hanem a közösségi kapcsolódás és az ősi történetmesélés nyelve.

Travis: A stílus volt az első valódi eszközöm arra, hogy kifejezzem az egyéniségem. Mióta csak az eszemet tudom, érdekel a stílus. Gyerekkoromban odavoltam a különböző sportcipőkért. Kilencévesen 100-125 dolláros cipőkre vágytam, de anyukám sosem vette meg őket nekem, ami érthető. 16 éves koromban dolgozni kezdtem, és őrült módon gyűjtöttem a sportcipőket. Akkoriban a stílusom az aktuális trendeket tükrözte. Ahogy az ember öregszik, kezdi megtalálni a saját stílusát, hogy miben érzi jól magát, és kialakul a hangja. Ez a hang ezután úgy alakul, hogy nincsenek drasztikus változások, de fokozatosan sokkal több önbizalom van benne. Így működik. Manapság teljesen apaüzemmódban vagyok.

Cynthia: Én úgy gondolok a stílusra, mint egyfajta kommunikációra. Kommunikáljuk azt, hogy kik vagyunk, és egyben kommunikálunk másokkal, akikkel közös az érdeklődésünk. Egyetértek Travisszel abban, hogy ez a kommunikáció változik, ahogy alakul az egyéniségünk. A középiskolai tombolós időszakomban bő farmert, szűk felsőket és fejkendőt hordtam. A különböző korszakokban az öltözékünkkel próbáljuk csendesen kommunikálni, hogy a közösség részei vagyunk.

Travis: Mi voltunk az utolsó generáció, amely ezt tisztán autentikus módon tudta csinálni. Manapság ugyanazok a dolgok köszönnek vissza az Instagramon, és a stílus sokkal elérhetőbbé vált mindenki számára. Ezért szeretem, hogy mi úgy nőttünk fel, hogy lassan bontakozhatott ki a stílusunk, és nem az volt, hogy megvettünk mindent, amit egy digitális kollázson láttunk.

Cynthia: A közösségi média lehetővé tette az emberek számára, hogy nagyon gyorsan váltsanak stílust. Egyik nap gondolunk egyet, és azt mondjuk, hogy ki akarom próbálni ezt a stílust, aztán másnap úgy vagyunk vele, hogy atya ég, és átvariáljuk.

Cynthia: Korábban az oktatási reform területén dolgoztam. Konkrétan olyan nonprofit szervezetekkeal, amelyek az alacsony jövedelmű környékeket szolgálják. Mindig is ez volt a célom. Fekete és barna közösségekkel akartam dolgozni, segíteni a gyerekeken és a családokon, de mellette mindig foglalkoztam kreatív projektekkel is. Amikor megismerkedtem Travisszel, látta, hogy készítek magamnak különböző stíluskollázsokat. Kivágtam képeket a magazinokból, és szó szerint tele ragasztottam velük a gardróbom falát, amire Travis azt mondta, hogy „vannak, akiket ezért fizetnek”. Ez már lassan nyolc éve történt, és akkoriban nem voltam tisztában vele, hogy milyen munkák vannak egyáltalán a kreatív szektorban. Alkalmi munkákat csináltam barátoknak, amikor Travis elkezdett arra ösztönözni, hogy jobban fedezzem fel ezeket a projekteket, úgyhogy végül az lett belőle, hogy karriert váltottam.

Travis: Száz százalékig egyetértek veled. Esztétikailag már nem ugyanúgy kommunikálnék az emberekkel, de maga az, hogy urai legyünk a saját történeteinknek, és egyenlőségre törekedjünk az iparágon belül, valóban fontos.

Cynthia: Korábban nem volt ilyen, hogy két fantasztikus fiatal fekete srác Ilyesmit csinált volna, és ez energiát adott az embereknek, hogy ők is meg tudják csinálni. Lehetünk fotósok, kreatív igazgatók, rendezvényszervezők és bármi mások. Azt gondolom, hogy ez nagyon inspiráló volt sokak számára.

Travis: Mindkettőnk számára ez az alap. Én a kultúrán keresztül kezdtem el érdeklődni a stílus iránt, mert ez vett körül. Példát vettem a nagybátyáimról, a nagypapámról és az életem többi szereplőjéről. Ezekből a stílustippekből merítettem. Cynthia pedig szívesen visel hímzett mexikói felsőket, mint a nagymamája.

Cynthia: Régebben sok ékszert hordtam, de miután egész nap otthon vagyok a babával, ez nem praktikus. Az ékszerek szeretete a nagymamámtól jön, aki az egész karját telerakta karkötőkkel, és három karórát hordott, amelyek nem mindig jártak.

Travis: Vannak cuccaink Los Angelesben, New Yorkban, Mexikóvárosban, sőt a farmon is. Szét vannak szóródva holmijaink. Már nem veszem ezt annyira komolyan. Amikor a karantén előtt elmentem anyukámhoz, kinyitottam pár régi dobozt, és elgondolkodtam azon, hogy ezek egykor milyen értékesek voltak a számomra, de azóta már megváltozott a gondolkodásom ezzel kapcsolatban.

Cynthia: Mostanában a baba miatt természetesen mert nem hordok nagy, fodros ruhákat övvel.

Travis: Mivel szó szerint egész nap otthon vagyunk, egyre nehezebb kapcsolódni a személyiségünknek ahhoz a részéhez.

Cynthia: A jelen helyzetben már csak egy nadrágot felvenni is forradalmi érzés.

Travis: A cél, hogy a munkánk ebben az új világban kapcsolódjon a kultúrához. Tudtuk, hogy a Mexikóvárosba való költözés inspirálni fog bennünket. Meg akartunk tapasztalni valami teljesen mást. Én nem Amerikában születtem, ezért tudtam, milyen inspiráló hatása van a környezetváltozásnak.

Cynthia: Itt Mexikóban még inkább beleszerettem a hazai, kézzel készített stílusokba, amikor kizárólag rendelkezésre álló erőforrásokat felhasználva is remekül tudunk kinézni. De a gyerekvállalás még ennél is jobban megváltoztatta a kreatív perspektíváimat.

Cynthia: Számomra ő lett a legfontosabb ember a világon. Ne haragudj, szívem! A fiam inspirálóan hat rám, mert szeretnék klassz dolgokat csinálni, amire majd büszke lehet, és azt mondhatja, hogy „nahát, ezt a szüleim csinálták, nézzétek!” Fontos munkát szeretnék végezni, amit majd hátrahagyhatok neki, hogy továbbvigye. Ne csak azt mondja, hogy „a szüleim nagyszerű sikereket értek el”, hanem hogy „én meg fogom, és elviszem a következő szintre”, vagy bármit is dönt majd. Maga az, hogy látni fogja a munkánkat, nagyon is inspirál engem.